Az ESG alkotói panaszkodnak, hogy a viselkedés nem változik elég gyorsan

Az ESG befektetés kezdetének története majdnem olyan makacs, mint a neve.

A Környezetvédelmi, Társadalmi és Kormányzási (ESG) befektetések célja nem az volt, hogy „felébredt kapitalizmust” hozzanak a Wall Streetre, mondják korai támogatói.

Az ESG-t inkább úgy tervezték, hogy egy másik hasznos mérőszám legyen, amely segít a befektetőknek felmérni a vállalat egészségi állapotát és jövőbeli jövedelmezőségét. Ha például egy vállalat túlságosan sokat fektet a szénműveletekbe, akkor valószínűleg nem fog hosszú távon jól teljesíteni egy olyan világgazdaságban, amely visszaszorítja a piszkos üzemanyagot.

Természetesen az ESG befektetés most sokkal, de sokkal több ennél.

Ami félkész ötletnek indult az ENSZ alacsony beosztású munkatársai körében, az a Wall Street zöld Frankensteinjévé nőtte ki magát. Egy becslés szerint az ESG-befektetések értéke közel 2.8 billió dollárt tesz ki világszerte.

A robbanás egyik fő oka, hogy a hárombetűs mozaikszó homályos szimbólummá változott, kevés iránymutatással, hogy mit jelent. Másképpen fogalmazva: olyan, mintha a gazdálkodók bioként forgalmazhatnák a zöldségeket, de a géntechnológia korlátozása nélkül.

Mindez meglepi az ESG úttörőit.

Az ESG befektetés célja az volt, hogy „megpróbáljunk egy pozitív vírust létrehozni, amelyet elültethetünk a mainstream pénzügyekbe és befektetésekbe, hogy egy másik beszélgetést indítsunk el arról, hogy ezek a kérdések valósak, lényegesek, és hatással vannak az Ön hosszú távú befektetéseire” – mondta. Paul Clements-Hunt, az ENSZ Környezetvédelmi Program Finanszírozási Kezdeményezés (UNEP FI) korábbi vezetője, amely döntő szerepet játszott az ötlet népszerűsítésében.

„Alig tudtuk volna elhinni, hogy az ESG ott fog végezni, ahol végzett” – tette hozzá – „jóra vagy rosszra”.

Az ESG „következő szintre” emelése

Szóval hogyan kezdődött az egész?

Nincs egyértelmű válasz. Általánosságban elmondható azonban, hogy a szakértők azt mondják, hogy egy kulcsfontosságú kezdeti pont a 2000-es évek elején volt, az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik csupasz irodahelyiségében.

Az UNEP FI vezetőjeként Clements-Huntnak és csapatának ambiciózus ötlete támadt: mozgósítani a világ legnagyobb befektetőit, hogy lépjenek fel a fontosabb globális kérdésekben. Az ötlet az volt, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének prioritásait valójában a hosszú távú befektetők igényeihez igazították – amennyiben a stabil környezet és a világ általában hozzájárul a virágzóbb gazdasághoz.

Már korábban is léteztek olyan szűk befektetési társaságok, vallási szervezetek és más csoportok, amelyek „társadalmilag felelős befektetési” lehetőségeket kínáltak. Néhányuk úgy dolgozott, hogy bizonyos ágazatokat, például a fegyvergyártókat kizárt a befektetési alapokból.

Az ENSZ-csapat azonban tudta, hogy az etikai felhívás nem lenne elég ahhoz, hogy felkeltse az intézményi befektetők figyelmét, akik több billió dollárnyi vagyont irányítanak – és kötelesek mindenekelőtt a pénzügyi megtérülést előnyben részesíteni.

"A kihívás az volt, hogy ki tudunk-e törni abból, amit akkoriban társadalmilag felelős befektetésnek neveztek, mint például az SRI, az etikus befektetés, ami ez a szuperkis, niche-vállalkozás volt, amely nagyrészt a részvények kizárására irányult" - mondta Jacob Malthouse, aki csatlakozott az UNEP-hez. FI gyakornokként 2000-ben.

Ezért arra vállalkoztak, hogy a világ legnagyobb nyugdíjalapjai elé tárják, hogy a biológiai sokféleség, az emberi jogok megsértése, a bolygó felmelegedését okozó kibocsátások és egyebek nem csak etikai szempontból fontosak. Azt is be akarták bizonyítani, hogy a vállalatok környezeti, társadalmi és irányítási kérdésekkel, illetve az ESG-vel kapcsolatos nyilvántartásainak és kockázatkezelési gyakorlatainak figyelembe vétele valóban javíthatja a befektetést, nem pedig meghiúsíthatja azt.

A vállalatok ellátási láncának, munkaügyi gyakorlatának és egyebeknek figyelmen kívül hagyása nem csupán egy befejezetlen befektetési folyamat – érveltek. Ez egy pontatlan.

Nem sokkal később útlezárásokba ütköztek. Kezdetben a Pénzügyi Kezdeményezésnek nagy célja volt, de egy kis csapat. A Malthouse egy e-mailben megjegyezte, hogy irodájuk nagy részét tanácsadók vagy gyakornokok alkotják, akik „cipőfüzéren dolgoznak”.

Egy másik nagy akadály: maga a pénzügyi szektor.

A mainstream pénzügyi cégeknek még nem kellett elfogadniuk azt az elképzelést, hogy a vállalatok társadalmi és környezetvédelmi kérdésekben nyújtott teljesítménye ténylegesen befolyásolhatja az eredményüket. A nyugdíjalapok pedig azon aggodalmakra hivatkoztak, hogy úgynevezett bizalmi kötelességük törvényileg megtiltotta őket attól, hogy „nem pénzügyi” tényezőket vegyenek figyelembe befektetésük során.

Ezért a Pénzügyi Kezdeményezés két mérföldkőnek számító kutatási dokumentumot rendelt külső cégektől, hogy kezelje ezeket az aggályokat.

Az első egy 2004-es jelentés, amelyet a főáramú brókerházi elemzők – köztük a Goldman Sachs Global Energy Research, az HSBC Asset Management és a Deutsche Bank Global Equity Research – készítettek, amely szerint a hosszú távú pénzügyi megtérülés a „környezeti, társadalmi és vállalatirányítási kérdések” a befektetési folyamatba.

A papír – „A társadalmi, környezeti és vállalatirányítási kérdések lényegessége a részvényárazáshoz” címmel egyesek szerint ez az első alkalom, hogy a három szót együtt használták egy hivatalos ENSZ-kiadványban.

A második a Freshfields Bruckhaus Deringer LLP, egy vezető intézményi ügyvédi iroda jelentése volt. A cég azt mondta saját 2005 papír „Az ESG-megfontolások beépítése egy befektetési elemzésbe a pénzügyi teljesítmény megbízhatóbb előrejelzése érdekében egyértelműen megengedett, és vitathatatlanul minden joghatóságban kötelező.”

Ez a megállapítás végül „lehetővé tette sok amerikai intézményi befektető számára, akik féltek ettől a megközelítéstől… hogy előrelépjenek ebbe az irányba” – mondta Carlos Joly, az ESG veteránja, aki több mint egy évtizeden át vezette az ENSZ Vagyonkezelési Munkacsoportját.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének akkori munkájában részt vevő szakértők azt mondták az E&E News-nak, hogy ugyanilyen fontos volt a mérföldkőnek számító erőfeszítés a világ legnagyobb nyugdíjalapjainak összegyűjtésében, hogy segítsenek kidolgozni és elfogadni a „felelős befektetés alapelveit”, amelyekből a PRI lesz.

A cél az volt, hogy az eszköztulajdonosokat felelősségteljesebb befektetésre toborozzák azáltal, hogy befektetési folyamataikat fenntarthatósági adatokkal egészítik ki – és még részvényesi erejüket is kihasználva környezetbarátabb irányba tereljék a vállalatokat.

Működött. Amikor a kezdeményezést 2006-ban elindították, a PRI 63 aláírót hozott – köztük a kaliforniai állami alkalmazottak nyugdíjrendszerét, a BNP Paribas Asset Managementet és a dél-afrikai kormányzati alkalmazottak nyugdíjalapját –, amelyek több mint 6.5 milliárd dollárnyi vagyont képviselnek. Azóta ezek a figurák léggömbölyűek. 2021-ig az erőfeszítés közel 3,900 befektetési intézményt vonzott, amelyek több mint 121 billió dollárnyi vagyont képviselnek.

James Gifford, aki azt mondta, hogy a PRI ötletét a hatodik hetében vetette fel gyakornokként, a növekedés nagy részét egy tényezőnek tulajdonította. Amint a nagyobb nyugdíjalapok bekerültek, más, üzletükért versengő intézményeknek, például a vagyonkezelőknek ugyanezt kellett tenniük.

Ily módon a PRI volt az a „jármű, amely az ESG-t a következő szintre emelte” – mondta Gifford, aki egy évtizeden át vezette a kezdeményezést, ma pedig a Credit Suisse fenntartható és hatásos tanácsadói részlegének vezetője.

Olvassa el a teljes történetet itt ...