Az éghajlatváltozás elleni küzdelem leghatékonyabb fegyvere az adótörvénykönyv - költségeket róva azokra, akik üvegházhatású gázokat bocsátanak ki, közgazdászok szerint. De ahogy Emmanuel Macron francia elnök az elmúlt három hétben megtudta, az ilyen adók végrehajtása politikailag robbanásszerű lehet.
Kedden Franciaország hat hónappal késleltette azt a tervet, amely szerint a dízelüzemanyagok amúgy is meredek adói literenként 24 centtel, a benzin literenként pedig 12 centtel megemelhetők. Macron azzal érvelt, hogy az adókra az éghajlatváltozás visszaszorításához van szükség az autósok leszoktatásával a kőolajtermékektől, de Párizs és más francia város utcáin elkövetett erőszakos tüntetések visszalépésre kényszerítették - legalábbis egyelőre.
"Semmi adó nem éri meg veszélyeztetni a nemzet egységét" - mondta Édouard Philippe miniszterelnök, akit ügetve jelentették be az engedményt.
Visszaesés volt ez a francia elnök számára, aki a 2015. decemberi párizsi megállapodás nyomán próbálta átvinni az éghajlatváltozás fáklyáját. „Amikor a nemzet cselekedeteiről beszélünk az éghajlatváltozás kihívásaira válaszul, azt kell mondanunk, hogy keveset tettünk - mondta a múlt héten.
Macron aligha van egyedül a csalódottságában. Az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és másutt a vezetők heves ellenállásba ütköztek a szén-dioxid-árazási erőfeszítéseikkel. A francia megfordulás azonban különösen nyomasztó volt az éghajlat-politikai szakértők számára, mivel éppen akkor, amikor a világ minden tájáról érkező küldöttek Katowice-ban, Lengyelországban gyűltek össze egy olyan nagy konferenciára, amelynek célja az éghajlati intézkedések előmozdítása volt.
"Mint mindenhol másutt, Franciaországban is az a kérdés, hogyan lehetne megtalálni az ökológia és az egyenlőség ötvözésének módját" - mondta Bruno Cautrès, a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének kutatója. „Az állampolgárok többnyire büntető közpolitikát látnak, amikor a környezetről van szó: adók, további adók és utána újabb adók. Senkinek nincs megoldása, és csak a Franciaországban történt katasztrófát láthatjuk ebben a kérdésben. ”
"A magasabb energiaadók politikailag mindig is nehéz eladások voltak" - mondta Gregory Mankiw, a Harvard Egyetem gazdasági professzora és a szén-dioxid-adók szószólója. „Az Amerikai Gazdasági Szövetség tagjai meg vannak győződve erényükről. De a medián állampolgár nem az. ”
Az Egyesült Államokban - ahol az energiával kapcsolatos adók a legalacsonyabbak a fejlett világban - a politikusok, választóik és adományozóik ezt többször is világossá tették.
Bill Clinton elnök az 1993 első költségvetésének részeként az üzemanyagok hőtartalmára vonatkozó adót javasolt. BTU adóként ismert, a brit hőegység esetében öt év alatt 70 milliárd dollárt gyűjtött volna, miközben a benzin ára nem haladja meg az 7.5 centet egy liternél.
De Clinton kénytelen volt visszavonulni, szemben a saját pártjában zajló lázadással. „Nem fogok BTU-adóra szavazni a bizottságban vagy a földön, soha, sehol. Időszak. Felkiáltójel - mondta az akkori Szen. David Boren, D-Okla.
Washington állam szintén megpróbálta - és kétszer sem sikerült - elnyerni a szén-dioxid-adó vagy a szén-dioxid-díj támogatását. 2016-ban az állam szavazói elutasítottak egy szavazási kezdeményezést, amely egyensúlyba hozta volna a szén-dioxid-adót más adócsökkentéssel. 2018-ban egy szélesebb koalíció támogatást keresett egy olyan kezdeményezéshez, amely a díjbevételt a tiszta energia projektjeibe, az állás átképzésébe és az érintett munkavállalók korengedményes nyugdíjazási terveibe öntötte volna. A díj tonnánként 15 dollárnál kezdődött volna, és 2 évig tonnánként 10 dollárral emelkedett volna. Ez is kudarcot vallott.
Bizonyára bizonyos éghajlattudatos országok elfogadtak szén-dioxid-adókat, köztük Chile, Spanyolország, Ukrajna, Írország és Skandinávia nemzetei. Mások elfogadtak olyan „cap-and-trade” programokat, amelyek hatékonyan befolyásolják a szén-dioxid-kibocsátás árait.
A Nemzetközi Valutaalap szerint a globális kibocsátás csak körülbelül 12 százalékát fedezik olyan árazási programok, mint például a fosszilis tüzelőanyagok széntartalmára kivetett adók, vagy olyan kibocsátási árfolyamot engedélyező kereskedelmi programok.
A szakértők szerint a szén-dioxid-adó kilátásai bizonyos mértékben attól függhetnek, hogy mi történik a begyűjtött pénzzel.
A bevételnek a hiány csökkentésére történő felhasználása, amint azt Franciaországban tervezték, nem-nem.
"A legjobb időkben is gondosan kell kidolgozni a szén-dioxid-adókat a politikai csapdák elkerülése érdekében" - mondta Paul Bledsoe, a szenátus korábbi pénzügyi munkatársa és a Clinton Fehér Ház klímatanácsadója. „Különösen a bevétel nagy részét vissza kell juttatni a közepes jövedelmű munkavállalóknak. Macron megközelítése a hiánycsökkentés felé fordította a pénzt, elbizonytalanítva az amúgy is forrongó osztálysértéseket.
Tavaly közgazdászok és szakpolitikai szakértők csoportja - köztük James Baker III volt kincstári titkár és Lawrence Summers, valamint George Shultz volt külügyminiszter - támogatta az adók és osztalékok megközelítését. Ennek tonnánkénti 40 dolláros szén-dioxid-adója lenne, amely kihatna a szénre, az olajra és a földgázra. A bevételt a háztartások osztalékfizetésére fordítanák. A progresszív adókulcsok több pénzt jelentenének az alacsonyabb és közepes jövedelműek számára.
"Mivel a bevételt mindenkinek egyenlően adják vissza, az emberek többsége többet kap vissza, mint amennyit szén-dioxid-adóként fizet" - mondta Mankiw, aki a csoport tagja. "Tehát, ha az emberek megértik a tervet, és hisznek abban, hogy azt az írottak szerint hajtják végre, akkor politikailag népszerűnek kell lennie."
A Climate Leadership Councilnak nevezett csoport eddig nem tudott sok támogatást elérni a Kongresszus tagjaitól.
De Kanada teszteket fog felajánlani.
Justin Trudeau miniszterelnök januárban lépett hatályba egy tonnánként 20 dolláros „backstop” szén-dioxid-adóval azon négy kanadai tartomány számára, amelyeknek még nincs ilyen.
Trudeau-t részben ilyen intézkedés ígéretével választották meg, de ez a vártnál több politikai tőkébe kerül. A konzervatív premierek ellenzik a tervet, amely úgy tűnik, hogy választási kérdéssé válik.
Trudeau politikáját azonban úgy tervezték, hogy ellenálljon a kritikának. A backstop adóból származó bevétel mintegy 90 százalékát visszafizetik a kanadaiaknak éves „éghajlatváltozási ösztönző” kifizetések formájában. A progresszív adókulcsok miatt a kanadaiak mintegy 70 százaléka többet kap vissza, mint amennyit fizetett. Ha az energiahatékonyságot választják, még több pénzt takaríthatnak meg.
Az első ellenőrzések nem sokkal a kanadai választások előtt érkeznek meg.
Az éghajlat-politika nemcsak a lelkesedés hiányában szenved. Felkeltette a jobboldali populista mozgalmak haragját is.
A Macron adójára leginkább mérges emberek közül sokan jobboldali vidéki területekről származnak. A német jobboldali ellenzéki párt, az Alternatíva Németország számára hazugságnak nevezte a klímaváltozást. Brazíliában pedig egy új populista elnök jelezte, hogy fejleszteni fogja, nem pedig megőrzi az amazóniai erdőket, amelyek kivonják a szén-dioxidot a levegőből és kiszívják az oxigént.
Donald Trump elnök, aki kijelentette, hogy nem hisz az éghajlat-tudományban, a Twitteren is közölte, hogy Macron visszaesése azt mutatja, hogy Trumpnak igaza van a párizsi klímamegállapodás érvénytelenítésében.
„Örülök, hogy @EmmanuelMacron barátom és a párizsi tüntetők egyetértettek a két évvel ezelőtti következtetéssel. A párizsi megállapodás végzetesen hibás, mert megemeli a felelős országok energiaárát, miközben meszeli a világ legsúlyosabb szennyezőit ”- írta. "Az amerikai adófizetőknek és az amerikai munkavállalóknak nem kellene fizetniük azért, hogy megtisztítsák más országok szennyezését."
Az üzemanyag-adók azonban olyan bevételt generálnak, amely a hazában marad, anélkül, hogy fizetni kellene mások szennyezéséért. A párizsi megállapodás pedig minden eddiginél sokkal nagyobb felelősséget rótt a fejlődő országokra.
Trump energiaügyi minisztériumának tengerparti átmeneti csapatának egyik tagja a Twitteren is ünnepelte Macron üzemanyag-adójának összeomlását.