25 szeptember pénteken az Egyesült Nemzetek Szervezete hivatalosan elfogadta a Fenntartható Fejlesztési Célok (SDGs). Az SDG-k az 17 célok összessége, amelyek célja a globális szegénység, az éhezés és az egyenlőtlenség csökkentése, valamint a környezeti kihívások kezelése. Előtte a ENSZ fenntartható fejlődésről szóló csúcstalálkozó- ahol az SDG-ket elfogadták, a Globális gazdaság és fejlesztési program a Brookingsnél a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezetõ igazgatója, Christine Lagarde volt vita az IMF szerepéről az 2015 utáni fejlesztési menetrend és az SDG-k végrehajtása során.
Íme a vita főbb elfoglalói:
1. A túlzott egyenlőtlenség különösen hátrányos a fenntartható növekedés szempontjából.
Lagarde szerint a szociális kérdések, például a magas munkanélküliség, különösen a fiatalok körében, és a jövedelmi egyenlőtlenségek közvetlenül kapcsolódnak az országok fenntartható növekedéséhez. Megállapítottuk, hogy az ország legalacsonyabb jövedelmének 20 jövedelmének és bevételének növelése jelentõsen pozitív hatással van a fenntarthatóságra. Az egyenlőtlenség csökkentése érdekében megtehető lépések között szerepel a szakpolitikai intézkedések és az átirányított kiadások kombinációja a polgárok számára közvetlen előnyökkel járó programokra összpontosítva.
2. A nők kritikus jelentőségűek a szakpolitika három területén: a tanulás, a munka és a vezetői szakadék megszüntetésében.
Lagarde ragaszkodott ahhoz, hogy a humanitárius és erkölcsi kötelességen túlmenően az országok számára egyszerűen „gazdasági bátorságot jelent” a nők oktatási szintjének javítása. Az országoknak ösztönözniük kell a nőket vezetői szerepvállalásra, mert ha ezt megteszik, ez olyan példamodell hatást idéz elő, amely más nőket ösztönöz arra, hogy vezetői szerepeket keressenek. Empirikus elemzéssel az IMF megmérte a fiatal lányok körében folytatott kiegészítő tanulás hatásait, és közvetlen eredményeként megfigyelte az országos jövedelemszint és a GDP növekedését.
Ez teljesen nevetséges és egyfajta módszer arra, hogy az egész világ egyformán szegény legyen, mivel néhány uralkodó gazdag elit megmondja nekünk, mit kell tennünk és hogyan kell élnünk. Ha a „szegény” országok jobban akarnak járni, akkor önmagukban is megtennék a prosperáló országok „segítsége” nélkül. Azt akarják, hogy gondoskodjanak róluk, és ez nem más, mint az, hogy elveszik a készítőktől és adják az elvevőknek.