Köszönöm vendéglátóinknak – az egyiptomi kormánynak és a COP27 elnökének, Sameh Shoukrynak – a vendéglátást.
Szeretnék továbbá elismerést mondani Simon Stiellnek és az ENSZ éghajlat-változási csapatának minden erőfeszítésükért.
És tisztelettel adózom a küldötteknek és a civil társadalom tagjainak, akik Sharm el-Sheikhbe érkeztek, hogy valódi éghajlati cselekvésre ösztönözzék a vezetőket. Ez az, amire szükségünk van.
A COP27-re nem messze került sor a Sínai-hegytől, amely számos vallás és Mózes, vagyis Musa történetének központi jelentőségű helyszíne.
Illik. A klímakáosz bibliai méretű válság.
A jelek mindenhol ott vannak. Egy égő bokor helyett egy égő bolygóval nézünk szembe.
A konferenciát a kezdetektől fogva két kiemelt téma vezérelte: az igazságosság és az ambíció.
Igazságszolgáltatás azoknak a fronton, akik keveset tettek a válság előidézésében – beleértve a közelmúltbeli pakisztáni árvizek áldozatait, amelyek elöntötte az ország egyharmadát.
Az ambíció, hogy életben tartsuk a 1.5 fokos határt, és visszarántsuk az emberiséget a klímaszikláról.
Ez a COP fontos lépést tett az igazságszolgáltatás felé.
Üdvözlöm a veszteség- és káralap létrehozásáról és az elkövetkező időszakban történő működéséről szóló döntést.
Nyilvánvaló, hogy ez nem lesz elég, de ez egy nagyon szükséges politikai jelzés a megromlott bizalom újjáépítéséhez.
A klímaválság frontvonalában lévők hangját hallani kell.
Az ENSZ rendszere minden lépésben támogatni fogja ezt az erőfeszítést.
Az igazságosságnak több más dolgot is jelentenie kell:
Végre beváltani a régóta halogatott ígéretet, hogy évi 100 milliárd dollárt kapnak az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására a fejlődő országok számára;
Egyértelműség és hiteles ütemterv az alkalmazkodás finanszírozásának megkettőzésére;
Multilaterális fejlesztési bankok és nemzetközi pénzintézetek üzleti modelljének megváltoztatása.
Több kockázatot kell vállalniuk, és ésszerű költségek mellett szisztematikusan ki kell emelniük a magánfinanszírozást a fejlődő országok számára.
De tisztázzuk.
Bolygónk még mindig a sürgősségi osztályon van.
Most drasztikusan csökkentenünk kell a kibocsátást – és ezzel a kérdéssel ez a COP nem foglalkozott.
Elengedhetetlen a veszteségek és károk fedezésére szolgáló alap – de ez nem megoldás, ha a klímaválság lemos egy kis szigetállamot a térképről – vagy egy egész afrikai országot sivatagosít.
A világnak még mindig óriási ugrásra van szüksége az éghajlati ambíciók terén.
A piros vonal, amelyet nem szabad átlépnünk, az a vonal, amely a 1.5 fokos hőmérsékleti határ fölé viszi bolygónkat.
Ahhoz, hogy bármilyen reményünk is legyen az 1.5 szinten tartására, nagymértékben be kell fektetnünk a megújulókba, és véget kell vetnünk a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségünknek.
El kell kerülnünk az energiaharcot, amelyben a fejlődő országok végeznek az utolsó helyen – ahogyan a COVID-19 vakcinákért folytatott versenyben is tették.
A fosszilis tüzelőanyagok megduplázása kettős probléma.
A Just Energy Transition Partnerships fontos utakat jelent a szén fokozatos megszüntetésének és a megújuló energiaforrások bővítésének felgyorsításában.
De sokkal többre van szükségünk. Ezért küzdök olyan keményen egy klímaszolidaritási paktumért.
Egy paktum, amelyben minden ország további erőfeszítéseket tesz a kibocsátás csökkentésére ebben az évtizedben a 1.5 fokos célnak megfelelően.
És egy paktum, amely – a nemzetközi pénzügyi intézményekkel és a magánszektorral együtt – pénzügyi és technikai támogatást mozgósít a nagy feltörekvő gazdaságok számára, hogy felgyorsítsák a megújuló energiára való átállásukat.
Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a 1.5 fokos határ elérhető legyen – és mindenki kivegye a részét.
A COP27 sok házi feladattal és kevés idővel zárul.
Már félúton vagyunk a párizsi klímaegyezmény és a 2030-as határidő között.
Az igazságosság és az ambíció megvalósításához minden kézre van szükségünk.
Ebbe beletartozik az a törekvés is, hogy véget vessünk a természet elleni öngyilkos háborúnak, amely táplálja az éghajlati válságot, a fajokat a kihalás felé hajtja és az ökoszisztémákat elpusztítja.
Az ENSZ jövő havi biodiverzitási konferenciája az a pillanat, amikor egy ambiciózus globális biodiverzitás-keretet fogadunk el a következő évtizedre, a természetalapú megoldások erejéből és az őslakos közösségek kritikus szerepéből merítve.
Végül az igazságosság és az ambíció megköveteli a civil társadalom alapvető hangját.
A világ leglényegesebb energiaforrása az emberi hatalom.
Ezért olyan fontos megérteni az éghajlat-politika emberi jogi dimenzióját.
A klímavédők – élükön a fiatalok erkölcsi hangjával – a legsötétebb napokon át is mozgatták a napirendet.
Védeni kell őket.
Mindannyiuknak azt mondom, osztozunk csalódottságában. De most nagyobb szükségünk van rád, mint valaha.
A Sínai-félszigetről szóló történetekkel ellentétben nem várhatunk csodát a hegytetőről.
Mindannyiunknak minden egyes nap a lövészárkokban kell harcolnia.
Együtt ne engedjünk az éghajlati igazságosságért és az éghajlati ambíciókért folytatott harcban.
Meg tudjuk és meg is kell nyernünk ezt a csatát az életünkért.
– De tisztázzuk. Bolygónk még mindig a sürgősségi osztályon van.”
Igen, hála a baloldali fasco-marxistáknak, a WEF-nek, Gatesnek, Sorosnak, Bidennek ad hányinger.
[…] Bővebben: Az ENSZ főtitkárának nyilatkozata a COP27 lezárásáról Egyiptomban […]
[…] Olvass tovább […]